Írta: William Shakespeare
Vas István fordítása nyomán

Bemutató: 2010. január 29.

Az előadás időtartama: 3 óra

Az előadás plakátja NYOMTATHATÓ (PDF) verzióban letölthető ITT >> | Adobe Acrobat reader szükséges
Az előadás műsorfüzete (PDF) letölthető, megnyitható ITT >>

Milyen lehetett a történelmi III. Richárd, nem tudjuk. Korabeli feljegyzések nem említik, hogy feltűnő fizikai hibája lett volna. A legendás púpot Shakespeare varázsolta a hátára, jellemére. A darabba – noha sokan jelennek meg a színpadon – monodrámát rejtett el az író, (Spiró György nagyszerű felfedezése) Richárd 28 jelenetből 18-ban szerepel. Az ő jellemfejlődése, illetve romlása az a vezérfonal, amelyre a cselekmény felfűződik. IV. Edward halálát kivéve minden rossz Richárd akaratából, vagy bűneinek következtében, a hatalomért vívott küzdelem jegyében történik, az ország mintha nem is létezne, nincsenek államügyek, nem érkeznek követek, nincsenek külső ellenfelek – a cselekmény egységét nem lazítják mellékszálak.

A többi királydrámától eltérően, ebben a darabban nincs humor, a komor jeleneteket nem oldja a köznép mulattatását szolgáló szellemesség. A végső romlás állapotában lévő társadalom erkölcsi mélypontjára jutott. Gyilkosok és áldozatok között alig akad különbség, a romlottság természetes és általános – és mindezeknek esszenciája, tömörítése Richárd maga, aki lenézi az embereket, játszik velük, mint gigászi bohóc, rossz komédiás mulattatja magát. Színlelése, szellemi fölénye, testi bátorsága együttesen teszi félelmetes zsarnokká. És nincs, aki ellentmondana, a morális alapjukat vesztett ellenfelek mindenben „alájátszanak”, még akkor is, ha ez az életükbe kerül. Átkozódni tudnak, ellentmondani nem. Richárd démonian szuggesztív erejével, gátlástalanságával, nagyszabású akarnokságával mindenkit tehetetlen bábbá silányít. Halála olyan, mintha fekélyt égetne ki saját testéből a történelem.