Írta:Frederick Loewe - Alan Jay Lerner

Szöveg és vers Shaw és Pascal Pygmalion c. filmje után: Alan Jay Lerner
Fordította: Varró Dániel

Bemutató: 2003. október 10.

Az előadás időtartama: 3 óra

A mű vándortémát dolgoz fel: Ovidius könyvében, az Átváltozásokban olvasható a legenda Pygmalionról, aki elefántcsontból faragott magának asszonyt, hogy megvédje magát az élő asszonyok állhatatlanságától. Olyan tökéletesre sikerült, hogy a szobrász beleszeretett. Aphrodite megkönyörült a reménytelen szerelmesen, és életet lehelt a szoborba.

A kedves mese sok alkotót ihletett meg, köztük G. B. Shaw-t is, de még mielőtt dráma születhetett volna belőle, már zenével társították: 1669-ben játszották opera-változatát Angliában. Franciaországban Rameau, Németországban Benda, a XIX. században Cherubini írt belőle operát, Suppé pedig az operett világába vezette be az ismert történetet.

Az utolsó, és - valljuk be - legnépszerűbb változatát két amerikai írta: Frederick Loewe, aki húsz éves korában érkezett Bécsből Amerikába. Múltja nem volt kalandoktól mentes: Bécsben zongoraművész, Amerikában könnyűsúlyú bokszoló, mielőtt szerzőként bemutatkozhatott volna. Alan Jay Lerner New Yorkban született, vérbeli amerikai volt tehát. Eleinte hirdetési szövegeket, rádiójátékokat, vaudeville szkeccseket készített, később revüket is. Szerencsés találkozásuk gyümölcse a világsikert aratott musical, a My Fair Lady...

Higgins professzor, a fonetika tanára fogadást köt Pickering ezredessel, hogy az utcán összeszedett szörnyű külvárosi akcentussal beszélő virágáruslányból, Elizából kifogástalan főúri dámát farag. A lány apja, a csatornatisztító Doolittle meg akarja zsarolni a professzort, de terve nem sikerül. Eljön a próbatétel napja: Higgins bemutatja Elizát a legmagasabb körök részvételével tartott bálon, ahol mindenki főrangú hölgynek nézi. Higgins tehát megnyeri a fogadást, de Eliza megunván a kísérleti nyúl szerepét, elszökik. A mű természetesen happy enddel végződik, a professzor rájön beleszeretett Elizába...