Írta: William Shakespeare
Fordította: Nádasdy Ádám

Bemutató előadás: 2006. március 31.

Az előadás időtartama: 3 óra

Shakespeare pályájának első, derűsebb korszakát stílszerűen zárja le a címe és hangulata szerint is farsangi játéknak tekinthető darab. Valószínűleg 1600-ban játszották. Először a Fólióban jelent meg. Ismét új szín Shakespeare vígjátékai közt. Egyéni lírára, bölcselkedésre, halállal kacérkodásra nincs alkalom, a pesszimizmus árnyéka eltűnik. Most az egyszer a csapongó, semmivel nem törődő jókedv szólal meg. A történetet olasz novellából, vígjátéki elemekből szedte össze. Fő forrása ismeretlen szerzŐ G’Ingannati (A rászedettek) című novellája, amelynek tárgyát egyébként Bandello is feldolgozta. Sok a sablon, a konvenció – például az elmaradhatatlan férfivá-öltözködés, s ennek következményei szerelmi zűrzavarokban… ezt a mese-sablont ellensúlyozza a komikus alakok egész sora. Itt kétségtelenül megnyilatkozik a fiatalabb kortárs, Ben Jonson friss hatása: az alakoknak egy fő tulajdonságra, jellemvonásra, bolondériára (humour) való felépítése. De Shakespeare akarva sem tudna lemondani arról, amiben minden írótársánál, Ben Jonsonnál is különb: alakjai ama bizonyos központi tulajdonság kiemelése mellett is gazdag részletekkel megrajzolt, plasztikus, körüljárható emberek. Színhely egy költött Illyria. Az uralkodó, Orsino herceg szerelmes a szép Olivia grófnőbe. Ez azonban a herceg állandó szerelmi postását, a férfiruhás Violát szereti. Később kiderül, hogy Viola megtévesztésig hasonlít távollevő bátyjához, Sebastianhoz… Színesebb és mulatságosabb a mellék-mese, amely a grófnő udvarának figuráit vonultatja fel. A mese váza a személyzet cselszövése az utált Malvolio udvarmester ellen. Ennek alakját rajzolva Shakespeare (ez egyszer) szabadjára engedte gyűlöletét a színház egyre veszélyesebb ellenségei, a puritánok ellen... Amit a darabban önvallomásnak tekinthetünk: a tudósok tisztelete, a pedáns-tudálékos ember kigúnyolása mellett főként a zene szeretete...

(Benedek Marcell: Shakespeare)