Írta: Puccini

Bemutató: 2001.
Az előadás már nincs műsoron.

A XIX. század derekáig Japán elzárkózott minden idegen befolyás alól, fehér embernek tilos volt az ország területére lépni egészen 1854-ig, amikor is az Egyesült Államok fegyveres erővel kényszerítik ki, hogy hajóik befuthassanak a japán kikötőkbe, és tengerészei partraszállhassanak. Ezután már csak néhány év kellett ahhoz, hogy Franciaország, Anglia, Oroszország, Hollandia is megszerezhesse a kereskedés jogát. A feudális uralom minden átmenet nélkül kapitalista gazdálkodássá változott, amelynek hatása valóságos földrengést okozott Japán életében: uralkodó osztálya hihetetlen gyorsasággal veszi át a nyugati tőkések módszereit, milliók lépnek ki a mezőgazdaságból és mennek gyárakba dolgozni. A japán nép szokásai azonban nem tartanak lépést a gazdasági élet villámgyors változásaival, az ősi törvények erősek: az apa még mindig korlátlan jogokkal bír gyermekei felett, akár árúba is bocsáthatja lányát vagy fiát. Élnek a szamuráj törvények is: a szégyent, becstelenséget csak a harakiri - ez a sajátosan japán öngyilkossági mód - moshatja le a család becsületéről.
Tragikusan ütközik össze ez a kettősség Cso-cso-szán történetében. Ki akar emelkedni a többiek közül, ősi vallását a kereszténységgel váltja föl, büszkén állítja, ő már amerikai asszony, hiszen egy fehér emberrel kötötte össze az életét. Élete tragikus fordulóján rá kell eszmélnie, hogy amit a fehérek dicső kultúrájának tartott nem egyéb, mint modern barbárság, amely adás-vétel tárgyává alázza az embert.
Puccini egy londoni színházban látta Dávid Belasco amerikai író drámáját, a "Geishá"-t. Évekkel később levelet írt a szerzőnek, amelyben beleegyezését kérte ahhoz, hogy a drámájából operaszövegkönyv készülhessen. A beleegyező válasz után Giacosa és Illica megírta a librettót - a milánói Scala 1904 február 17-én mutatta be az új művet, amely ebben a formájában - megbukott. Három hónappal később, május 28-án az átdolgozott változat óriási sikert aratott a bresciai Operában...