![]() |
|
Nagyobb térképre váltás ![]() A képre, vagy IDE kattintva megfigyelheti, milyen rálátás nyílik a Nagyszínház színpadára. A Pécsi Nemzeti Színház Támogatói ![]() Látogatók száma: |
A hazug vígjáték 2 részben
Írta: Carlo Goldoni ![]() Fotóalbum: FOTÓALBUM - Körtélyesi László fotói Szereplők:
További előadások:
"A Színházművészeti Egyetem másodéves hallgatójaként már dolgoztam a mű néhány jelenetén. Akkor is megfogott a darab nehézsége: mit jelent a hazugság a színpadon, mit az életben? Most, hogy lehetőséget kaptam megrendezni, mélyebben belemehettünk a témába.
Az előadás a húzásokkal új tempót kapott, a mai közeggel több aktualitást.
Minden változtatás mellett igyekeztünk megtartani a darab lényegét, tragikomikus vonalát: hogyan lesz igazán szerelmes egy zseniális hazudozó és hogyan bukik el a szemünk láttára? Azt a feladatot
tűztük ki célul, hogy ábrázoljuk a hazugság természetrajzát, hatását egy közegben olyannak, amilyen. Objektívek akartunk lenni. A döntést a nézőre bízzuk." Goldoni maga a két lábon járó XVIII. század. 1707-ben született Velencében, 1793-ban halt meg Párizsban. Élete első szakaszában bebarangolta Észak-Itáliát, dolgozott orvosként, ügyvédként, színházigazgatóként, darabjainak cselekményét többnyire megtörtént események alapján bonyolította. Ő volt az, aki a commedia dell’arte inkább vásári mutatványokra emlékeztető műfajából megteremtette az olasz jellemvígjátékot. Élete felénél hagyja ott szülővárosát és előbb a párizsi Olasz Színház igazgatója lett, majd az udvarban tanította olaszra a királyi család gyermekeit. Megérte a francia forradalmat - nem értett egyet céljaival. Utolsó nagy műve a francia nyelven írt Emlékezések, amelyben lejegyezte élete történetét. A hazugot 1750 körül írta meg. „Miközben mindenütt vígjáték-témákat kerestem, eszembe jutott, hogy láttam egy műkedvelő csoport előadásában Corneille Le Menteur (A hazug) című művét olasz fordításban; s mivel az ember könnyebben észben tart egy színházban látott darabot, én is jól emlékeztem azokra a részekre, amelyek nagy hatást tettek rám; s eszembe jutott, hogy előadás után azt mondtam: jó ez a komédia; de a hazug jelleme még több vígjátéki lehetőségre ad alkalmat. Mivel idő szűkében nem válogathattam a témák között, kikötöttem ennél a tárgynál, s akkoriban nagyon élénk és csapongó képzeletem nyomban annyi komikus elemmel látott el, hogy kísértés fogott el egy új Hazug megírására. De aztán elvetettem tervemet. Az ötletet Corneille adta; nagyra becsültem mesteremet, megtiszteltetésnek tartottam, hogy szellemében dolgozhatom, de mivel úgy véltem, honfitársaimnak más az ízlése, és hosszabb darabot igényelnek, módosítottam is rajta. Kigondoltam például egy félszeg udvarlót, aki sokkal jobban kidomborítja a hazug vakmerő jellemét, s roppant mulatságos helyzetekbe sodorja.” (Carlo Goldoni emlékezései Fordította: Gera György) |
- Vezetők - Színművészek - Magánénekesek - Asszisztensek, súgók, ügyelők - Dramaturg - A kibővített énekkar - Szervezési iroda - Karmester - Karigazgató - Örökös tagok - Titkárság - Korrepetítorok - Énekmester - A Pécsi Balett - Gazdasági osztály - Műszaki dolgozók - Gondnokság Vendégművészeink szállásáról a Danubius Hotels Group pécsi szállodái, a Hotel Palatinus City Center és a Hotel Pátria gondoskodnak. ![]() Színházunk hangtechnikáját az ARTON berendezései egészítik ki ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() - Színpadtechnika ------------------------ Az évad előadásai és a honlapon található összes produkció ------------------------ - SMS küldés - Parkolási lehetőség ------------------------ - Pécsi Szabadtéri Játékok - Pécsi Horvát Színház - Bóbita Bábszínház - Pécsi Harmadik Színház Hírlevelünk, színházunk honlapja és a Jegypénztárunknál LCD TV-n látható prezentáció APPLE (Macintosh) gépeken készül. ![]() ![]() ![]() Turisztikai információk Pécs ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Titkárság 7621 Pécs, Perczel u. 17. Tel: 72/ 512-660, 512-671 Szervezési iroda 7621 Pécs, Perczel u. 17. Tel: 72/ 512-675, 211-965 Tel/Fax: 72/ 512-669 ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() © Pécsi Nemzeti Színház Minden jog fenntartva. Az oldalak tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.
|