![]() |
|
Nagyobb térképre váltás ![]() A képre, vagy IDE kattintva megfigyelheti, milyen rálátás nyílik a Nagyszínház színpadára. A Pécsi Nemzeti Színház Támogatói ![]() Látogatók száma: |
A denevér nagyoperett 3 felvonásban
Írta: Johann Strauss ![]() Fotóalbum: A denevér - FOTÓALBUM - Fotók: Körtvélyesi László - 2006. Szereplők:
További előadások:
Egy német színházi statisztika szerint A denevért – a bemutatótól számítva 1921-ig 11962-szer játszották a német színházakban. A kimutatás 236 operettet sorol fel, A denevér ezzel a fantasztikus előadásszámmal az elsŐ helyen áll. Nem kérdéses, hogy a "Walzerkönig", a "Keringőkirály" ifj. Johann Strauss életművében különleges helyet foglal el A denevér. Diadalútját 1874 április 4-én kezdte meg Bécs klasszikus operettszínházában, a Theater an der Wienben, ahol már 1876-ban elérte a századik előadást, a sorozatot pedig 1934 október 2-án, a 411-dik előadás után zárták le – a színház statisztikája szerint. A sikeres sorozat nem indult felhőtlenül, hiszen a bécsi közönség annyira hozzászokott Offenbach kán-kánjának harsogó zenéjéhez, hogy eleinte kevéssé volt fogékony Strauss csiszolt dallamaira, a kritika is mértéktartóan fogadta "Nem akarjuk Srauss operettjét az egekbe emelni, – írja a kor neves kritikusa Kalr Kobald – maradjunk csak szépen a földön, nehogy a szerző elbízza magát." A jó bécsiek az első tizenhat előadást nem tartották a színházi évad fő eseményének, a siker csak utána kapta szárnyára a művet, aztán többé le sem tette a földre. |
- Vezetők - Színművészek - Magánénekesek - Asszisztensek, súgók, ügyelők - Dramaturg - A kibővített énekkar - Szervezési iroda - Karmester - Karigazgató - Örökös tagok - Titkárság - Korrepetítorok - Énekmester - A Pécsi Balett - Gazdasági osztály - Műszaki dolgozók - Gondnokság Vendégművészeink szállásáról a Danubius Hotels Group pécsi szállodái, a Hotel Palatinus City Center és a Hotel Pátria gondoskodnak. ![]() Színházunk hangtechnikáját az ARTON berendezései egészítik ki ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() - Színpadtechnika ------------------------ Az évad előadásai és a honlapon található összes produkció ------------------------ - SMS küldés - Parkolási lehetőség ------------------------ - Pécsi Szabadtéri Játékok - Pécsi Horvát Színház - Bóbita Bábszínház - Pécsi Harmadik Színház Hírlevelünk, színházunk honlapja és a Jegypénztárunknál LCD TV-n látható prezentáció APPLE (Macintosh) gépeken készül. ![]() ![]() ![]() Turisztikai információk Pécs ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Titkárság 7621 Pécs, Perczel u. 17. Tel: 72/ 512-660, 512-671 Szervezési iroda 7621 Pécs, Perczel u. 17. Tel: 72/ 512-675, 211-965 Tel/Fax: 72/ 512-669 ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() © Pécsi Nemzeti Színház Minden jog fenntartva. Az oldalak tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.
|